Nagy utazás az ELÉG világába - 11. rész

"11. A TÁRGYAK BOSSZÚJA

"Ahol a kincsed, ott a szíved is." (Máté 6,19-21)

Bevallom, megszállottan gyűjtöm a különböző szerkentyűket. Szváziföldön elég időm volt, hogy végiggondoljam és megtervezzem néhány új eszköz megvételét, míg közelgő hazalátogatásomra vártam.

• Tintasugaras nyomtató
• Új, könnyen kezelhető fényképezőgép, ami azért kell, mert a másik elromlott, én pedig rajongok a képekért.
• Bibliaszoftver, ez segít majd az otthoni prédikációk összeállításánál.
• Új memóriaegység a szoftverhez.
• Faxmodem a számítógépemhez, mert ezt a cikket el akarom küldeni.
• Rádió-alkatrészek

A lista még folytatódik. 

A Szváziföldön eltöltött három év alatt nem vehettem semmilyen szerkentyűt. De most, hogy hazalátogathattam, lehetőség nyílt, hogy mindezt pótoljam. Hitelkártyámmal és három év alatt félretett pénzemmel bevásárlókörútra indultam. A csomagkihordó nemsokára ösvényt taposott a házunkhoz, egymás után érkeztek az újabb dobozok és számlák, mintha karácsony lett volna. Mint a karácsony... túlságosan is arra hasonlított. 

Az észak-amerikai karácsonyok hírhedtek arról, hogy a tárgyakon van a hangsúly – a különböző szerkentyűkön. "Mit vegyen annak, akinek megvan mindene?" "Tegye különlegessé ezt a karácsonyt...vegyen..." És így tovább. 

Miközben nyitogattam a dobozaimat és rendezgettem az új szerkentyűket, rájöttem, hogy valamit elvétettem. Az emberi kapcsolatokat áldoztam fel a tárgyakkal töltött időért. Választani kell: vagy a családomra van időm, vagy a tárgyaimra. Most, újra Szváziföldön, megint nem vehetek szerkentyűket. Remélem, még nem késő, hogy pótoljam az elveszett időt.

Jon Rudy"

Tavasz van, a nagytakarítások ideje. Egy blogon az első hét feladata a szemét eltávolítása, a másodiké a lomtalanítás volt. 

Körbenéztem itthon és legszívesebben sírva fakadtam volna. Annyi tárgyat halmoztam fel az elmúlt 20 évben, mióta önálló lakással rendelkezem, hogy egy hét alatt végig sem tudom nézni valamennyit, hogy kiderítsem, melyek a már sem nekem, sem másnak nem szükséges, szemetet jelentő dolgok, s melyek azok, melyek még másnak jó szolgálatot tehetnek, bár én már évek óta feléjük sem néztem. 

Rá kellett döbbennem, hogy tárgyaim már komoly akadályt jelentenek a legegyszerűbb takarítás elvégzéséhez is. A padlásról, sufniról már szót se ejtsünk. 

Egyszer nagy levegőt kell vennem és legalább egy teljes hetet rászánnom, hogy  mindent alaposan átnézzek és felvértezett lélekkel átválogassak. Segíthet, ha azt tartom szem előtt, hogy másnak napi szükségletén segíthetek valamivel, amit csupán azért tartogatok, mert "egyszer majd még jó lehet valamire". 

A takarékos, mindent megőrző szemléletnek is vannak tehát káros hatásai. Mert - teszem hozzá - a tárgyaim egy jelentős része a rokonságtól származik, örökléssel jutott a háztartásomba. Nem volt szívem továbbadni, vagy szimplán kitenni egy lomtalanításkor. Sem időm, hogy például eladásával bíbelődjek. De egyszer meg kell tennem, mert egyre inkább úgy érzem, hogy agyonnyomnak. Rám telepszenek. 

Neked is sok tárgyad van? Ha igen, hogyan tettél szert rájuk? Miért nem tudod csökkenteni a számukat? Ha kevés, hogyan sikerült korlátozni a mennyiségüket? Széttekintve a lakásodban érdemes az alábbi kérdéseket is körbejárni.

"A tárgyaim hozzátesznek emberi mivoltomhoz, vagy elvesznek belőle?

A fogyasztói kultúra szándékosan elmossa a határt az életünkhöz szükséges dolgok és a felesleges tárgyak között. Az utóbbiak visszahúznak bennünket, elszívják energiáinkat.

Victor Lebow, amerikai kereskedelmi elemző szerint: "Rendkívül termelékeny gazdaságunk ... megköveteli, hogy életmódunkká, lelki megnyugvásunkká váljon a fogyasztás, a dolgok beszerzése és használata rituálévá váljon... Egyre gyorsuló ütemben kell hogy vegyük, elhasználjuk, kidobjuk és helyettesítsük a dolgokat." (Journal of Retailing)

Ha végső megelégedést keresünk a dolgok birtoklásában, az végső kiábrándultsághoz vezet.

Valódiak-e Jon érvei eszközeinek vásárlásakor?

A segítségünkre létrehozott tárgyak mikor válnak nyűggé?

Nézz körül a lakásodban és a garázsodban, ha van! Melyek azok a felszerelési tárgyak, amiket ritkán vagy soha nem használsz? Ajándékozd őket a legközelebbi non-profit bizományinak."

Szeretve nevelni – Don Bosco módján

Havasi József - aki a szalézi rend második magyarországi megtelepedésekor 18 éven keresztül vezette a hazai rendtartományt - volt a káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia vendége 2016. február 25-én, csütörtökön. A korát meghazudtolóan fiatalos atya – aki idén lesz 87 esztendős - előadása keretében sok humorral vallott saját életéről; a szalézi rend alapítójáról, Don Boscoról; annak nevelési elveiről és a rend hazai munkájáról. Az elhangzottakból a nevelésre vonatkozó gondolatokat osztom meg e bejegyzés keretében. 

Havasi atya szerint Don Boscoban az a jó, hogy mindenkinek lehet róla beszélni, mert mindenkihez közel állt. De ki is volt valójában ez a pap, aki annyira tisztelte Szalézi Szent Ferencet, hogy a rendjét róla nevezte el? Ki volt az, aki pár fillér induló tőkével és hatalmas hittel építtetett bazilikát „Mária, a keresztények segítségé”-nek?

Don Bosco 1815. augusztus 16-án született egy nagyon szegény olasz családban, a Torino melletti Becchiben. Az édesapa korai halála után a földművelésből élő család tulajdonképpen mélyszegénységbe került. Don Bosco hihetetlen tehetségének és kitartásának köszönhette, hogy mindezek ellenére pap lett. Hitének és ebből táplálkozó lelkületének pedig azt, hogy amikor 1888. január 31-én meghalt, temetésén százezrek gyászolták és aznap a boltok zárva tartással emlékeztek meg róla Torinóban.

Mivel érte el ezt a mai celebeket meghazudtoló népszerűséget? A válasz nagyon egyszerű és nagyon meglepő: mindenkinél jobban szerette a fiatalokat és a fiatalok mindenkinél jobban szerették őt. 

Don Bosco már tanulmányai alatt is kereste hivatását. Pappá szentelése után, gyóntatója tanácsát követve három napig járta Torinó utcáit, hogy megkapja a választ, kikhez hívja őt Isten. Ez alatt a három nap alatt annyi csellengő, kallódó és garázda fiatallal találkozott, hogy felismerte, velük kell foglalkoznia. Pár hónappal később, 1841.december 8-án meg is érkezett az első ifjú a sekrestyéjébe. E kezdetben megilletődött árva kőműves inas - Garelli Bertalan – bizalmát azzal a meglepő módszerrel nyerte meg magának a fiatal pap, hogy fütyülésre bíztatta, majd ő is csatlakozott hozzá. Don Bosco fontos pedagógiai módszere volt a későbbiekben is, hogy minden fiatalban megkereste azt, amiben jó, amihez ért és ezen a ponton vette fel vele a kapcsolatot. Az egyéni képesség tudatos fejlesztése kulcsfontosságú Don Bosco pedagógiájában. Ez a módszer hozzásegítette a fiatalokat, hogy átélhessék saját fontosságukat, értékességüket. E kedves közeledés elnyerte bizalmukat. Don Bosco a nevelő és a diákok közötti bizalmi kapcsolat kialakítását tűzte ki célul. Ez a bizalom vezette őket később Istenhez.

Don Bosco szerint minden gyerekben meg lehet találni a jót, s arra lehet építeni. Ahogy egy idős szalézi fogalmazott: „Minden gyermekben van valami jó – ha más nem, hát az étvágya!” Hát igen, a szaléziak fontos jellemzője, hogy humorral fűszerezik a szeretetet. A vidámságot Don Bosco nagyra értékelte. Mondogatta is gyakran, hogy az ördög fél a jókedvű emberektől.

Az első fiatal hamarosan hozta a barátait, majd azok is a barátaikat és egyre csak jöttek a gyerekek, a fiatalok. És Don Bosco megszervezte első oratóriumot, a szabadidő hasznos eltöltésének helyszínét. Az oratóriumban nyílt lehetőség arra, hogy együtt játsszon a fiatalokkal, részt vegyen az életükben. Az oratórium a szalézi nevelés központi eleme ma is. Ide vallástól függetlenül bárki jöhet, akinek igénye van a szabadidő tartalmas eltöltésére.

Az oratórium másfelől segít a már elkötelezett keresztény fiataloknak abban, hogy cselekvően éljék meg a szeretetet a többi fiatal felé. Ezek az elkötelezett fiatalok idejüket áldozzák arra, hogy a többieknek programokat szervezzenek, megszólítsák mindazokat, akik keresik a helyüket a világban, vagy csak jó társaságot, jó elfoglaltságot keresnek. Havasi atya szerint ma rengeteg jó fiatal van, aki örömmel vállal társadalmi munkát. Sokan lesznek közülük animátorok. Pedig a feladat nem könnyű. 1-1 animátor 10-12 gyerekkel is foglalkozik a tanév során és a nyári szünetben.

Az oratórium emellett a kapcsolatfelvétel helyszíne is. Itt tudják az atyák, meg az animátorok és a szalézi munkatársak elérni a fiatalokat. Itt tudják a gyakorlatban is megvalósítani Don Bosco elvét: elfogadni a fiatalt úgy, ahogy van. Olyannak, amilyen. Napjainkban sok panasz hangzik el a fiatalokra. Havasi atya szerint panaszkodás helyett először nézzünk magunkba: Vajon ki a hibás abban, hogy ilyenek? Milyen példát mutatunk nekik? Mire és hogyan neveljük őket, ha neveljük egyáltalán? Szereti-e őket valaki igazán? Havasi atya szomorú példát is hozott. Társadalmunkban egyre több az elvált szülők gyereke. Ezek a fiatalok egy idő után azt érzik, hogy már sehová sem tartoznak. Ha a szülők új családot alapítanak, úgy érzik, ők kilógnak onnan, nem törődik velük senki. Havasi atya pályafutása során számos tragédiával is találkozott, amikor a fiatal élet volt egy-egy ilyen válás ára. Az atya szerint a társadalom igenis hibás abban, hogy milyenek a fiatalok. Ezért arra bíztat, hogy ne ítélkezzünk gyorsan! Minden egyes ifjú esetében keressük a viselkedés mögött az okot! És aztán próbáljunk segíteni! Próbáljuk támogatni! Foglalkozzunk velük! A gyerekek és fiatalok várják, hogy foglalkozzanak velük, csak erre manapság senkinek sincs ideje. Szánjunk rájuk időt, szeressük őket és éreztessük velük a szeretetünket!

Don Bosco maga volt a cselekvő szeretet. Minden tettét a fiatalok szeretete irányította. Ha fiataljairól volt szó, nem ismert lehetetlent. Mivel ismerte a kor gyerekmunkásainak helyzetét, harcolt is annak jobbá tételéért. Számtalan esetben kereste meg a munkaadókat, hogy javítson a fiatalok munkakörülményein, küzdjön jogaikért. A munkában egyébként is a nevelés fontos eszközét látta. A mai fiatalok napjainkban nagyon nehéz helyzetben vannak ezen a téren. Nem tudják, vagy nem merik felvállalni, amit akarnak és amik lenni akarnak. Havasi atya szerint, mivel hiányzik a mai ifjúságból a hit, az Isten gondviselésébe vetett bizalom, ezért azt gondolják, hogy a világban tapasztalható számos problémát nekik egyedül kell megoldaniuk. Ez a teher és a sok bizonytalanság agyonnyomja őket. A szülők és a pedagógusok feladata lenne hivatástudatra nevelni a fiatalokat, de sajnos a legtöbb esetben tehetségük, egyéni képességeik kibontakoztatása helyett a rájuk bízottakat inkább arra biztatják, hogy olyan irányban tanuljanak tovább, ami jól kereső álláshoz juttatja őket. Ennek viszont egyenes következménye a hivatástudat hiánya, majd az ebből fakadó boldogtalanság és kiégés. Pedig arra lenne szükség, hogy a fiatalok szívvel végezzék munkájukat és a hivatásuk boldoggá tegye őket.

Don Bosco arra törekedett, hogy boldog, kiegyensúlyozott fiatalokat neveljen. A munka mellett ugyanolyan fontos volt számára a játék, a szórakozás. Véleménye szerint például zenekar és énekkar nélkül a templom csupán halottasház.

Emellett persze az énekkar és a zenekar, valamint a sport abban is segít, hogy fegyelemhez szokjanak a gyerekek. A mai fiatalok számára nagy probléma a fegyelem, illetve annak hiánya. Manapság senki nem követel tőlük semmit. Don Bosco követelt a fiataljaitól, éppen azért, mert szerette őket. Véleménye szerint azért kell követelni a fiataloktól, hogy az életre neveljük őket. Hogy később önállóan is megállják a helyüket a világban. Meg kell tanítani nekik, hogy tanuljanak, és amit elkezdtek, azt fejezzék is be. Don Bosco arra bíztatta munkatársait és későbbi rendtársait is, hogy „Neveljétek a fiatalokat!” Elsőként a képzést, az oktatást tartotta fontosnak, s csak utána a hitbeli nevelést. Véleménye szerint ugyanis a művelt embernek lehet igazán Istenről beszélni. A szalézi azonban elsősorban nem tanító, hanem ifjúsági rend. A tanítás csupán eszköz arra, hogy eljusson a fiatalokhoz.

Éppen ezért Don Bosco szerint a pedagógus legfőbb jellemzője a szív. Egy pedagógus, ha nincs szíve, nem ér semmit. A torinói pap legfontosabb módszerének a családias szeretet iskolai légkörbe való átültetése számított. Napjainkban persze nem könnyű Don Bosco elvét a gyakorlatban megvalósítani. Nem könnyű a gyerekek közé menni. Hiszen ma a tekintély már nem adottság, azt ki kell érdemelnie egy felnőttnek. Emellett Don Bosco nevelésében a testi fenyítés és a megszégyenítés szigorúan tilos. A büntetés minden esetben négyszemközt kell, hogy történjen.

S bár a megvalósítás nem könnyű, azonban a szeretet pedagógiájának működőképességét, a szeretet megváltoztató erejét jól példázza a magyar szaléziak kazincbarcikai iskolája. Ezt az iskolát szörnyű állapotban és körülmények között vették át, s napjainkban már egy virágzó oktatási intézményt vezetnek. A szép, rendes és tiszta iskola tanulóinak legjelentősebb része roma, akik közül sokan jutnak el egyetemre, főiskolára is. És a csodás eredményeket pusztán a cselekvő szeretet alkalmazásával érte el az iskola vezetése.

Don Bosco korában a hatalom felismerte, hogy a csellengő, sokszor garázda fiatalok összegyűjtése és megszelidítése a társadalomnak is hasznára válik, ezért Cavour miniszterelnök mindenben igyekezett őt támogatni. Tulajdonképpen ő ösztönözte Don Boscot rendje megalapítására – társaságként. A fiatal torinói pap igazi céljához ugyanis ez a jelmondat vezetett: „Szeresd, amit a gyermek szeret és ő is szeretni fogja azt, amit te szeretsz!” A játék, az együttlét által kifejezett szeretet és általa elnyert bizalom mind-mind eszközül szolgált ahhoz, hogy a fiatal lelkeket Istenhez és a társadalomba vezesse. Jó keresztényeket és jó állampolgárokat nevelni! Ez volt Don Bosco mottója és ez ma is a szaléziak mottója! Hiszen a fiatalok a jövőnk záloga!

A szaléziak a világ második legnagyobb szerzetesrendje. 93 államban vannak jelen, olyan helyeket is beleértve, mint Oroszország, Kína, vagy több arab állam. Ezekben az országokban iskolákat tartanak fenn és oratóriumokban foglalkoznak a fiatalokkal. Tagjainak sorába 16 ezer rendtárs és 13 ezer nővér tartozik, munkájukat világiak tízezrei segítik munkatársként. A munkatársak a szalézi elvek civil képviselői. Ők a rend társadalom felé kinyújtott keze az animátorokkal együtt. A szalézi animátor az az elkötelezett keresztény fiatal, aki Don Bosco pedagógiájával és szalézi szellemben segíti és vezeti a rábízott fiatal társait. A munkatársak és az animátorok képzésére a szaléziak nagy hangsúlyt fektetnek.

Nagy utazás az ELÉG világába - 10. rész

Az ELÉG EGYSZERŰSÉG hetének második napján a szegénység és gazdagság kérdésével foglalkoztunk. Ma az együttlét adta gazdagságról lesz szó.

"10. AZ ÖRÖM NEM TÁRGYAKBAN REJLIK, HANEM MIBENNÜNK

"Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet? (Ézsaiás 55,1-5)

A tavalyi anyák napján 11 éves lányom, Laura összefoglalta, miért szeret: 1) jól főzök, 2) érdekeseket mesélek, 3) elviszem őt vásárolni.  Mindhárom időigényes inkább, mint pénzigényes. 
Ami a gyerekeim ízlését illeti, nem válogatósak. Legjobban a palacsintának, rántottának, spagettinek, pizzának és az egyszerű kenyérnek örülnek. 
Meglepett, hogy könyvmoly lányom megjegyezte azokat a meséket, amiket olvastam neki. Egyedül is tudna olvasni, de amikor én olvasok neki, összebújunk az ágyon, megbeszéljük a hallottakat, kiemeljük az értékeket. 
No de a vásárlás! Elrontottam valamit, hogy a lányom egyik kedvenc időtöltése a pénzköltés a sétálóutcákban? Némi megfontolás után rájöttem, hogy a vásárlás egyike azon ritka alkalmaknak, amikor egyedül lehet velem, mivel családunk férfitagjai utálják az üzleteket. Nem kér olyant, amire nincs szüksége. Egyszerűen szeret kimozdulni, járkálni. A sok felesleges dolog között gyakran kifejthetjük véleményünket. "Laura, nézd ezt a szép pulcsit!" "De anyu, nincs szükségünk ilyen drága holmira!" "Hogy tetszik ez a ruha?" "Nem vetted észre, hogy vegytisztítani kell? Minek költsünk ilyesmire?" 
A gyermekeim néha túl sok dolgot kérnek. De amikor elgondolkodnak azon, hogy mi a legfontosabb, az időmet akarják, együtt elköltött étkezéseket, közös meséléseket és kirándulásokat. Ilyen alkalmakkor tudunk arról beszélni, hogyan válaszolunk Jézus meghívására az életre.

Susan Mark Landis"

Két év körüli kislányom egész nap körülöttem sertepertél. Segít a házimunkában - egyedül akarja kiszedni a centrifugából a beletett ruhákat; kivinni a körszárítót, amire felcsipeszeltem a ruhákat; felseperni; port törölni és még sorolhatnám. Hozza a mesekönyvet, hogy meséljek. Közli, hogy "Anya! Gyurmázzunk!" Nekem adja a saját idejét és kéri magának az enyémet. Számára a magánidő nem létezik. Vagy nagyon ritkán. Ha nagyon belefeledkezik a játékba. De azt is leginkább akkor, ha ott vagyok a közelben én, vagy valamelyik közeli hozzátartozó. Számára az együttlét az ÉLET. Az érték. És nem érti meg, hogy miért érdekli jobban anyát a számítógép, mint az, amit vele együtt lehet csinálni. Ezért jön, hozza a széket, vagy kéredzkedik az ölembe, hogy ő is kivegye a részét abból, amit én csinálok. Nekem persze nehéz, mivel szeretnék nyugodtan dolgozni, haladni a háztartással, vagy elolvasni egy könyvet. Nehéz átzökkenni egy másik látásmódba, ahol az együtt töltött időnek nagyobb az értéke, mint a magánidőnek és a munkának. A mosolya szokott segíteni átkapcsolni. 

Van valaki, aki a Te idődet is így követeli és neked adja az övét? Ő mivel kapcsol át Téged? Vele kapcsolatban tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket.

"Megadom-e azoknak, akik szeretnek engem, azt, amit a legjobban szeretnének tőlem?

Egyszerű dolgokat is fel lehet használni arra, hogy a különleges együttlét hangulatát megteremtsük szeretteink körében. Művészeti alkotásokat is hozhatunk létre egyszerű tárgyakkal. Ilyenkor a bennünk élő teremtő, szerető Isten képét formáljuk meg.

Tudok-e annyi időt tölteni szeretteimmel, amennyire szükség van kapcsolatunkhoz?

Mit kellene tennem, hogy több időm legyen?

Teremts különleges alkalmat a "semmiből" valaki számára, akit szeretsz. Gondold végig, mit csinálna a legszívesebben. Csak kéznél levő, egyszerű tárgyakat használj a tervezett tevékenységhez."